Fonyód története
Fonyód a Balaton déli partján, Balatonfenyves és Balatonboglár között található. Az első embercsoport a környéken minegy 17-18.000 évvel jelent meg. Bizonyítékként, több használati eszköz került elő, melyeket a régészek erre az időszakra datálnak. A honfoglalás idején a Bő nemzettség vert tanyát Somogyban, ahol Koppány volt a vezér. Feltételezik, hogy erős vára lehetett a várhegyen, melyet a környék lakossága látott el terményeivel, állataival. A Földvár akkori formájában a XIII. századig maradhatott fenn. A lázadás után Szanr István telepített katonákat a környékre. Szent László király összeíró levele Funoldi néven említi a települést. 1232-ben a pannonhalmi főapátsághoz tartozott. A 16. századból származó térképen a települést várral ábrázolják. A fácánosi területen talált várnál egy templom maradványaira bukkantak. A templom melletti temetőben 166 sírt tártak fel a régészek. A településrész a XIV-XV. században a tóti Lengyel család birtokában volt. A török előretörése idején a területet a családtól Török Bálint vette el. A vár az ellenállás erős pontjának számított, a törökök csak 1575-ben tudták bevenni. A megszállás után a várat porig rombolták. A jelen számára csupán a várárok jelzi egykori kiterjedését. A vár és környéke a hódoltság után is a tóti Lengyelek birtokába került vissza, de az elnéptelenedett területen csak a XIX. században indult meg újból az élet. A 40-es években készült el a Széchenyi István által kezdeményezett kikötő. A lakosság nagy része eremtette meg mindennapi kenyerét a környéken érett szőlőből és a borból. A szőlészet mellett a halászat volt jellemző foglalkozás a vidéken. A századfordulón indult meg Fonyód üdülőhellyé válása.
Édesapám családja a 50-es években talált otthonra a vidéken. Ebben az időszakban parcellázták fel Fonyódliget területét. A hatalmas területen akkoriban még csak néhány ház állt, a környék homokos volt és méretes fenyők tarkították a tájat.
Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!
KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK
1. Kasza Tamás: Lezárási Technikák
► A lezárási technikák sikeresssége a természeti törvények ismeretétől függ.
lezarasitechnikak.hupont.hu
2. Kasza Tamás, Lezárás Specialista Oldala
► Ha már értékesítesz, akkor keress vele pénzt is, ismerd meg a lezárás lépéseit: www.lezarasspecialista.hu
lezarasspecialista.hupont.hu
3. Lezárási Útmutató Kasza Tamástól
► Ezen az oldalon bemutatjuk neked Kasza Tamás letölthető siker könyvét: Lezárási Útmutató - Az Értékesítés Féltve Örzött Titkai! Díjmentesen letölthető az e-mail címedért!
lazarasiutmutato.hupont.hu
► Descipcion de la actividad: limpieza exterior de coches con vapor y con tratanimiento de sera. Limpieza interior de coches con aspiradora de alta presion. **************************** SERVICIO ESPECIAL: LIMPIEZA DE MOTOR!
lavado.hupont.hu
► www.lampaalkatreszek.hu
lampaalkatreszek.hupont.hu
6. Kasza Tamás Magyarországon először határozta meg a LEZÁRÁS jelentését.
► Ha már minden rendben a cégeddel: van egy jó terméked, szolgáltatásod; terveztél, szerveztél, marketingelsz, hiába, ha nem tudsz lezárni. A lezárás az, amin elbukhatsz.
lezaras.hupont.hu
LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).
1. Látogatottságnövelés Ingyen és Hatékonyan! Több honlap látogató ingyen!
► Itt bevált látogatottság növelési tippeket találhatsz és feliratkozhatsz az ingyenes tanfolyamra! Tedd eredményessé a HuPont.hu weboldalad!
latogatottsagnoveles.hupont.hu
► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...
dr-nem-doktor.hupont.hu
3. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
varbalazseret.hupont.hu
► Apartment Township
pgardenbreez.hupont.hu
5. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
qwquiaavvzxrpwrmsfa.hupont.hu
6. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
tukkty.hupont.hu
7. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!
► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.
kerites.hupont.hu
8. PRO-SPORT
► Bács-Kun Sport - Bácsalmás, Kunbaja és környéke sportja - folytatás: 2011./XVI. évfolyam Labdarúgás, Kézilabda, Asztalitenisz, Cselgáncs, Diáksport, BSC 1913-2013.
pro-sport.hupont.hu
9. Szélvédőjavítás, szélvédő javítás Budapest
► Szélvédő javítás Budapest és szélvédő csere 06 70 602 6000, akár 8000 Ft-tól, helyszíni kőfelverődés javítás hétvégén is!
szelvedojavitasa.hupont.hu
10. Kérdések minden témában!:)
► Sziasztok!Itt minden kérdésre válaszolunk Nektek!Remélem tetszeni fog az oldal!Jó nézelődést!:)
kerdesekmindentemaban.hupont.hu
11. Zalai Szántó település hely,- és a Szekér família családtörténet kutatása
► “Sine praeteritis futura nulla" „A múltnak kútja, a jövőnek titka van és a jelen az egyetlen, amit te alakítasz!”
szeker.hupont.hu
12. Vezetői szándék tréning - KASZA TAMÁSTÓL
► Ügyfeleim a képzés után azt érezték, hogy akaratuk teljesül. El tudnak végeztetni feladatokat.
nemszamit.hupont.hu
13. 70 éve nevel gyermeket Tatabánya-Újvárosban ez az iskola
► Kérjük a volt diákokat, küldjenek be nyolcadikos osztályképet! Az adatokat az anyakönyvekből vettük, névelírás történhetett, kérjük jelezzék a morasuli60@gmail.com email címen! Keressük az 1953-ban nyolcadik évfolyamot végzetteket!
morasulihatvan.hupont.hu
► ... avagy a Magyar nemes kanári.
rollercanary.hupont.hu
15. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!
► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.
angol-nyelvkonyv.hupont.hu
16. A HAZA NEM ELADÓ MOZGALOM PÁRT
► Győzni fogunk, mert olyan elképzelést képviselünk, amely egy közös céllá alakul át, ezért elpusztíthatatlan, valamint visszaadja az emberek önbecsülését, magabiztosságát és az önmegvalósítás reményét, társadalmi osztályoktól függetlenül. Kásler Árpád
ahazanemeladomozgalom.hupont.hu
17. Debby Ryan és Ariana Grande
► Szia ez a honlap Debby Ryannal és Ariana Grandéval, és még sok sztárral,sorozatokkal s.t.b.!!!Remélem tetszeni fog!
debby-ariana.hupont.hu
18. Totál Dráma sorozatok, és minden, ami drámai
► Sziasztok! Remélem tetszeni fognak a sorozataim, és a többi! Drámát a népnek! A legújabb elkészült rész: TDA2 1.rész Fejléckép: TDSzF2: Kyle
totaldramasorozatok.hupont.hu
► Kérem az aktuális információkért a lh-butorszerelveny néven szereplő webáruházra látogassanak el
elhazbarkacsaruhaz.hupont.hu
20. Használt-és új üvegházak, kertészeti berendezések szakértője
► A kor technológiai vívmányait kínáló, de korábban már használt üvegházakat,fóliaházakat, valamint ezek berendezéseit kínáljuk kedvező áron. Bármire szüksége van, nálunk biztosan megtalálja!
hortitech.hupont.hu
21. Az Árnyak Könyve
► Üdv az oldalon! Ez a történet a Bűbájos boszorkák című sorozat kitalált története, új szereplőkkel!
azarnyakkonyve.hupont.hu
22. HONDA alkatrészek elérhető áron Miskolcon a MaTi-CaR Alkatrész-nél
► HONDA (Accord,Civic,City,CR-V I.-II-III-IV.,CR-Z,Crosstour,Crx,Element,FR-V,HR-V,Insight,Integra,Jazz,Legend,Logo,Mdx,Nsx,Pilot,Prelude,Ridgeline,S2000,Shuttle,Stepwgn, Stream gyári-utángyártott alkatrészek széles választékban
honda-alkatreszek.hupont.hu
23. Divat, sztárok, idézetek, ruhák és minden ami kell *-*
► Sztárok ,divat,Legjobb zenék, kedvenc előadók, legmenőbb cuccok különleges eseményekre és sulis dolgok-cuccok szünetekre...Csak itt és csak most... :) Mert ide érdemes benézni <3 És lécci mindenki lájkolja a Facebookos oldalunkat íme: https://www.fac
iszaszi.hupont.hu
24. Ventilátor szerelés elszívó javítás Pest megye 06209884170
► Fürdőszőszoba ventilátor gyors javítása WC szagelszívó készülékek felszerelése konyha páraelszívó bekötése falfúrással penészesedés végleges megszüntetése. Helios, Wernig, Vortice, Red-Ring, Elicent, Cata,Nodor, Falmec, Sirius, Casals,Ardes
ventilatorszerviz.hupont.hu
25. Never Mind *-*
► Sziasztok , megváltoztattuk az oldal nevét. remélem igyis tetszeni fog..sziasztok.
w-attacukorfelho.hupont.hu
26. Angyali menedék
► Angyali vezetés a megfáradt és beteg lelkeknek
archangelgabriel.hupont.hu
27. erabijou
► Szerelem első látásra,avagy a drót ékszerek és én :-D
erabijou.hupont.hu
► Ez az oldal sztárokkal és állatokkal foglalkozik. Remélem tetszik!
pletykababy.hupont.hu
29. CENTRUM SIATEK PLECIONYCH, SIATEK LEŚNYCH I SŁUPKÓW BETONOWYCH Z KÓTAJ
► OGRODZENIE Z SIATKI JEST NAJTAŃSZYM ROZWIĄZANIEM OGRODZENIA NA ŚWIECIE. U NAS ZNAJDZIECIE WSZYSTKO, CO JEST POTRZEBNE DO TAKIEGO OGRODZENIA: PO CENACH FABRYCZNYCH !
ogrodzeniowe.hupont.hu
► Magyar (és Külföldi) Érmék és Bankjegyek
sztanpan.hupont.hu
31. Disney sztárok rajongói oldala <3
► Ezen az oldalon a Disney sztárokról tájékozódhattok és még sok érdekes dolgokkal találkozhattok
dysney-sztarok.hupont.hu
32. Az ember a kutya legjobb barátja!;)
► itt mindent megtudhatsz a kutyákról! Megtalálható a-tól z-ig minden kutyafajta!És még mielőtt elkattintanál legalább nézz körül nem lesz tőle semmi bajod!Figyelem! Az oldal még szerkeztés alatt van!
kutyusfanclub.hupont.hu
33. BMW ALKATRÉSZ - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon..
► BMW (1-es, 3-as, 5-ös, 6-os, 7-es, X, Z széria) gyári- és utángyártott alkatrészek széles választéka
bmw-alkatreszek.hupont.hu
34. Vertikális és Horizontális Szélturbinák Katalógusa
► Vertikális és Horizontális szélturbinák szines Katalógusa a nagyvilágból. Redaktion: Peter Borsanyi VAWT-Techniker >>> Savonius-Balaton HUNGARY 2008 - 2019
savonius-balaton.hupont.hu
35. Díszhalakról minden ami csak szükséges lehet.
► Díszhalak szaporodásáról, tenyésztéséről, etetéséről, betegségeiről valamint a növényekről minden. Az oldal fejlesztés alatt!!
diszhalinfo.hupont.hu
36. UNCSI.HUPONT.HU
► Remélem tetszeni fog az oldim, naggyából a sztárokról szól az oldal de van benne sok más is. Az oldal fejlesztés alatt !!!!Figyelem, Képszerkeztő Verseny Indult November 17-én Részletekért Kattints A "Képszerkeztő Verseny" menüpontra,És Jelentkezz !
uncsi.hupont.hu
37. Utólagos vízszigetelés Budapest +36 30 2491 291
► Salétromos falak utólagos vízszigetelése Budapesten, lábazati szigetelés, terasz szigetelés, pinceszigetelés injektálással +36 30 2491 291.
utolagosvizszigetelesbp.hupont.hu
38. Lili Kata Nóra
► Nem adjuk fel!!!
likano.hupont.hu
39. Sugarland- az édességek, desszertek otthona
► Az oldalon megtalálhattok mindent, ami a süteményekkel, desszertekkel kapcsolatos, utána nézhetsz különleges és házias recepteknek egyaránt, amelyek legtöbbje képpel is illusztrált!
sugarland.hupont.hu
40. AUDI - alkatrészek elérhető áron a MaTi-CaR Alkatrészeknél Miskolcon
► AUDI autóalkatrészek Gyári-,Utángyártott /Audi 80,Audi 100,Audi A1,Audi A2,Audi A3,Audi A4,Audi A5,Audi A6,Audi A7,Audi A8,Audi Q3,Audi Q5,Audi Q7,Audi TT,Audi ALLROAD,Audi R8,
audi-alkatreszek.hupont.hu
41. "Egészséget a világ minden emberének!"
► Az angol „Renovate your body newly” kifejezés rövidítése, magyarul „Formázd újjá a tested!”
ryn.hupont.hu
42. FAKANÁL ÉTELHÁZ Tengelic Rákóczi utca 31. 70/341-6824, 70/947-5573
► Ne töltse főzéssel az idejét ! Mi elkészítjük több fogásos ünnepi ételét ! Email:fakanalam@freemail.hu
fakanaletelhaz.hupont.hu
► Arcfestés: "Kortól és nemtől függetlenül, mindenkinek egy jó buli" ;-)
krisztalap.hupont.hu
► Követjük a sztárok napjait minden eggyes pecben és 10 percenként frissítünk és minden egyes nap új sztár látható és minden nap egy új oldal:Dcsak nektek de azon kivűl minden sztárrol szó esik és minden sztárrol adatotkaphatsz meg képet,és nyerhetsz
staroknapjai.hupont.hu
45. MÉREGTELENÍTÉS REG-ENOR A TÚLSÚLY ÉS AZ ÖREGEDÉS ELLEN! RO VIZTISZTÍTÓK!
► BIOBOLT WEBÁRUHÁZ: TERMÉKBEMUTATÓ- ENERGIA MEGTAKARÍTÁSÁRA ÉS KÖRNYEZET VÉDELEMRE ALKALMAS TERMÉKEKET, TERMÉSZETES ALAPANYAGOKBÓL KÉSZÜLT TÁPLÁLÉK KIEGÉSZÍTŐKET KÍNÁLUNK! VÍZTISZTÍTÓK AZ EGÉSZSÉGÉRT!
meregtelenites.hupont.hu
46. ♥
► ..jobb megtenni és megbánni, mint megbánni hogy nem tetted meg..
jokisversek.hupont.hu
47. Ló-Erő Szabadidő és Sport Alapítvány
► "A ló előnye tenger, a bölcsnek ló való, mert lóvá tesz az ember, és emberré tesz a ló."
loeroalapitvany.hupont.hu
48. MaTi-CaR Alkatrész- Koreai és Japán autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon
► Gyári-, utángyártott Koreai és Japán alkatrészek elérhető áron Miskolcon! CHEVROLET/DAEWOO/HONDA/HYUNDAI/ISUZU/INFINTI/KIA/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/TOYOTA
japanautoalkatresz.hupont.hu
49. POLGÁRDI BÚTORBOLT 8693 Lengyeltóti,Csokonai u.1 Tel.:85/330-370
► <H1>Hálószoba és nappali bútorok, konyhabútorok,étkező garnitúrák,tálaló szekrények,ülőgarnitúrák,gardróbok,kiegészítő kisbútorok!</H1>
polgardibutor.hupont.hu
50. Titkok sztárokról,S minden mársól , minden ami a sztárokhoz kapcsoloódik!!
► Itt tudsz meg minden olyan témát ahol eddig nem is játtál vagy tudtál képekkel
sztaroktitkok.hupont.hu
51. FŐCZE KÁROLY sör cimke gyűjteménye és cseréi
► Ezeken az oldalakon szeretném bemutatni a sör cimke gyűjteményem egyes darabjait.Elsősorban gyűjtöm és érdekelnek a karácsonyi,téli témájú cimkék,de minden egyéb más témájú sör cimkét is gyűjtök.
charlie-labels.hupont.hu
52. Karaván Team Kft Ház és Kertépítő Szalon
► Hazai és import burkolóanyagok értékesítése. Olasz, magyar, lengyel, spanyol, szlovák csempék, padlólapok. Szigetelőanyagok forgalmazása: homlokzatszigetelő rendszerek, tetőtér szigetelő, vízszigetelő, polisztirol habok, kőzet és üveggyapotok.
karavanteamkft.hupont.hu
53. MAGYARORSZÁG
► KÉPEK,DOKUMENTUMOK,FÉNYKÉPEK
hazam.hupont.hu
54. A mi oldalunk..:D Anita&Vanda. Bocigirl ×_× Wáá
► A másik bocigirl oldalunk: www.bocigirl.5mp.eu !KATT!
bocygyrl.hupont.hu
55. MACSEK MŰHELY-FESTETT BÚTOR
► ----------------------------FESTETT BÚTOR, ÉKSZER, HANGSZER----------------------------Cseke Attila és Cseke-Marosi Eszter honlapja
macsekmuhely.hupont.hu
56. Három szóban el tudom mondani, mit tanultam az életről: mindig megy tovább.
► "A világ minden szépségéért sem akarnám elcserélni az egyéniségemet, még akkor sem, ha nincs benne semmi különös. Én én magam vagyok, és ez több annál, amit néhányan elmondhatnak magukról."
mindigvantovabb.hupont.hu
57. Józsa "Solverus" István: Írá-Sock XII., avagy "Úton a Biztos Pont felé"
► Kedves Olvasó! Íme, egy újabb kötet, ami szintén elkészült abban a formátumban, ahogy azt szerettem volna. Sokáig azt gondoltam, ez lesz az utolsó írások gyűjteménye. Tévedtem... mert ez bizony velem is megesik. (Mondhatjuk, nem is olyan ritkán...)
solverus-versek-xii.hupont.hu
58. Piszkos tánc
► Piszkos tánc sztárok oldalamon megnézheted Grease,Titanic,Ghost,Született feleségek,Szívek szállodája,Jóban Rosszban,Elfújta a szél, Sisi,Alkonyat,Harry Potter,Barátok közt,Micsoda nő,HighSchoolMusical,H2o,Rómeó és Júlia című filmekről készült oldalt
sztarok-tundeoldal.hupont.hu
59. EUGEN
► A TISZAMENTE KULTÚRÁLIS, KÖZÉRDEKŰ MONITORA - Kulturni, javni monitor Potiskog regiona
eugen.hupont.hu
60. Hobbim a Futball
► Szereted a futballt?Akkor itt a helyed!Mindent megtudhatsz amit tudni akarsz!A magyar bajnokságtól a bajnokok Ligájáig mindent!
hobbifoci.hupont.hu
61. A MILOTAI TISZAVIRÁG HORGÁSZEGYESÜLET HIVATALOS HONLAPJA
► Honlapunk a Milotai Tiszavirág Horgászegyesület életéről, kapitális fogásokról szól több, mint 100 oldalon keresztül, melyet az aktuális eseményekkel, fogásokkal folyamatosan bővítünk
mlotahorg.hupont.hu
► Az oldal Selena Gomezzel foglalkozik, olyan dolgokat találsz itt, amit máshol nem
selenakayleighgomez.hupont.hu
63. Szavakká érett gondolatok, érzések a Kárpátok öleléséből-Pál Júlia tollából
► Néha elragadnak az érzések, gondolatok: boldogság, öröm, fájdalom, szeretet, szerelem, büszkeség, hitvallás. Érzelmeidet ritmikus dallamba szövöd magad és mások örömére. Fogadd hát nagy szeretettel őket!
verseloerintes.hupont.hu
64. Olimpiq SXC gerincvelői őssejt sokszorozás = természetes sejt-regeneráció
► Olimpiq SXC saját gerincvelőben levő őssejteket sokszorozó és védő étrend-kiegészítő. Természetes hatóanyagokkal regenerációs terápia. Részletesebb tájékoztatás, vásárlás: vitamin-kezeles.hu vagy személyesen Mikola Annamária 0670/ 684 1359
flavonoidpatika.hupont.hu
► avagy barangolás a gyöngyösi sírkertekben
temetok-gyongyos.hupont.hu
66. A Szent Johanna Gimi 1-2-3-4-5-6 (:
► Leiner Laura: A Szent Johanna Gimi 1-2-3-4-5-6 (: / Srácok, akik olyanok mint te!
szentjohannagimi.hupont.hu
67. Targonca-vezetői és gépkezelői vizsgák mindenkinek
► Európa talán legolcsóbb és leggyorsabb német tanfolyamai, magyarul is!
targoncajogositvany.hupont.hu
68. Névnapi verses köszöntők, képeslapok - Pál Júlia tollából
► Különleges, verses névnapi köszöntők, képeslapok, nevek jellemzése, jelentése, saját versek
nevnapikoszontok.hupont.hu
69. hirességek - titkok s minden ami a hirességekhez kapcsolódik
► itt mindent megtudhatsz a hírességekről és képeket nézhetsz
hiressegektitkok.hupont.hu
70. ERRŐL- ARRÓL- ŐSZINTÉN & EZ + AZ
► Ez egy sok mindenről szóló Honlap. Olvashatsz szépről, jóról, rosszról, vidámságról, érdekességekről, stb.
errol-arrol-beszelni.hupont.hu
71. Promade s'nails & Lashes Több mint 18.000termék közül választhatsz :)
► Egyméretes, mix, ömlesztett, saját tervezésű doboz ,strypfan vagy akár könyv formában is! elérhetőségem, ahol üzenni tudsz számomra : facebook : Baksa Ágnes saját facebook csoport (ezt másold be ) promades'nails&lashes
promadesnailsandlashes.hupont.hu
72. Chillik András László honlapja
► "Szeretek élni! Vonz az élet, A szerelem, a dal, tavasz. Amerre vágyakozva nézek, Ott csak villámlik, nem havaz."
chillik.hupont.hu
73. Szobor Párizsban "Sous le Chapeau"
► Works of Andras Lapis sculptor. A"Sous le Chapeau" "Kalap alatt" szobor idegenforgalmi látványosság Párizsban. Peut être acheté auprès du créateur Kapcsolat-Contact lapisandras42@gmail.com numéro +36309684163
szobor.hupont.hu
74. Hazai és külföldi gyártású rádiók múzeuma
► Az orion rádió a legismertebb.
antik-radiok.hupont.hu
75. PILÓTAKÉPZÉS, SÉTAREPÜLÉS, LÉGIFOTÓ MOTOROS SÁRKÁNYREPÜLŐVEL !
► Üdvözlöm! Ezt az oldalt azért készítettem, hogy bemutassam Önnek az egyik legcsodálatosabb és legszabadabb repülési formát, a motoros sárkányrepülést!
sarkanyrepulo.hupont.hu